Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Az EU és Magyarország viszonya napjainkig

Létrehozva: 2006. április 1.
Módosítás: 2006. április 1.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

PiktogramCímkék

?

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

A legelső hivatalos kapcsolatokat az Európai Közösséggel Magyarország a közös mezőgazdasági politika területén létesítette 1968-ban. Egy erre illetékes külkereskedelmi vállalat "technikainak" nevezett megállapodást kötött az EGK-val, amelyben vállalta, hogy a megállapított ár alatt nem szállít sertéshúst, s ennek ellenében a magyar szállítások mentesültek egy pótlólagos importteher alól. A megállapodás gazdasági szempontból elhanyagolható volt, ám Magyarország ezáltal első ízben került hivatalos kapcsolatba a Közös Piac hatóságaival.

A következő időszakban Magyarország főként az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) kapcsán került kapcsolatba a Közösségekkel, amelyhez 1973-ban csatlakozott, ám ez nem szolgáltatott elegendő alapot ahhoz, hogy az EK Magyarországot a többi tervgazdaságú országtól megkülönböztesse. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a KGST-EK párbeszéd is elkezdődött, amely inkább rontotta a kapcsolatokat, mintsem javította volna. 1974-ben Az Európai Közösségek kétoldalú megállapodások kötését javasolta az EGK és az egyes KGST-tagállamok között, ám a Szovjetunió, és nyomában valamennyi szövetséges elutasította azt.

Komolyabb fordulat csak 1982-ben történt, amikor a GATT miniszteri értekezletén újabb kezdeményezés történt az Európai Közösségek irányába, mivel Magyarország bizalmas formában javasolta egy átfogó, kétoldalú megállapodás megkötésének a vizsgálatát. Ez szöges ellentétben állt akkoriban azzal a KGST állásponttal, amely tiltotta az EK ilyen irányú elismerését, így ez a KGST-pozícióból való "kiugrást" jelentette volna. A közösség ugyanakkor nem kívánt egyedül Magyarország felé mozdulni, így a tárgyalások megszakadtak. A közeledésről szóló jelentést az Európai Parlament 1986-ban vitatta meg, ahol már azt javasolták: Magyarországot sajátosságainak megfelelően, egyedileg kezelje az EK, és kössön vele kereskedelmi és együttműködési szerződést.

1987-benKádár János, az MSZMP főtitkára Brüsszelben találkozott Jacques Delors-ral, a Bizottság elnökével, és megkezdődtek a hivatalos tárgyalások egy átfogó kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodás megkötéséről. A végét járó KGST valamint az EK között felgyorsuló tárgyalások eredményeként Luxemburgban 1988-ban aláírták az EK és a KGST kölcsönös elismerését és az együttműködési készségét mutató nyilatkozatot. Mindeközben 1988. június 30-án Brüsszelben parafálták, majd szeptember 26-án aláírták a magyar-EK kétoldalú gazdasági-kereskedelmi együttműködésről szóló megállapodást.

A hivatalos diplomácia kapcsolatok "kézzel fogható" jeleként 1989. januárjában az első brüsszeli magyar EK nagykövet átadta megbízólevelét a Bizottság elnökének. A rendszerváltás nagy pillanatait így az ország már hivatalos brüsszeli képviselettel éli meg, ahová folyamatosan érkeztek a támogató levelek a különféle európai szervezetektől. Ez év nyarán a magyar osztrák határon megkezdték a "vasfüggöny" lebontását, ahol aztán ősszel az MDF Páneurópai pikniket rendezett, amelynek fővédnöke Habsburg Ottó, az Európai Parlament képviselője volt. A változások hatására Magyarország a kelet-közép-európai országok közül elsőként nyújtotta be Strasbourgban csatlakozási kérelmét az Európa Tanácsba.

Az 1990. évi rendszerváltozás után, a szabadon választott magyar Országgyűlés valamennyi pártja egyetértett abban, hogy a magyar politika prioritása - a demokrácia, a piacgazdaság és a jogállam kiépítése mellett - az Európai Közösségekhez való csatlakozás. A politikai és gazdasági rendszerváltozáshoz az EK segélyakciót hoz létre PHARE-program néven. Az egymilliárdos hitelcsomag első része, 430 millió dollár 1990. április közepén jut el a Magyar Nemzeti Bankhoz. A rednszerváltást követően az első magyar miniszterelnök, Antall József Brüsszelben az elsők között találkozott Jacques Delors-ral, és átadta neki a kétoldalú kapcsolatokra vonatkozó magyar álláspontról szóló memorandumot, amely már tartalmazta Magyarország majdani belépési szándékát is.

A teljes tagságot a társult tagság előzte meg. Az ennek feltételeit tartalmazó leendő társulási szerződésről 1990. végén Brüsszelben tartották meg az első magyar-EK tárgyalási fordulót. A mintegy egy évet igénybe vevő tárgyalás sorozaton a magyar delegációt Juhász Endre, az NGKM főosztályvezetője vezette. Antall József miniszterelnök végül 1991 decemberében írta alá a társulási szerződést, amely 1994. február 1-én lépett életbe. A közbeeső időszakban a kereskedelempolitikai részt felölelő ideiglenes megállapodás volt érvényben.

1993-ban a koppenhágai csúcstalálkozón a tagországok első alkalommal nyilvánítják ki, hogy a kelet-európai új demokráciák az Európai Unió tagjai lehetnek, amennyiben teljesítik a "koppenhágai (politikai, gazdasági és jogharmonizációs) kritériumokat". Ez nagy áttörést jelentett a kapcsolatokban, rá két évvel Jacques Santer bizottsági elnök már "visszafordíthatatlannak" minősítette az EU kibővítésének megkezdett folyamatát. Ám azt is hangsúlyozza, hogy ennek bekövetkeztéhez az Uniónak is fel kell még készülnie. Magyarország 1994. április 1-én Athénban adta át hivatalos EU-tagsági kérelmét, aminek hatására az Európai Tanács 1994. júniusi korfui értekezlete a Bizottságot megbízta egy olyan stratégia kidolgozásával, amely előkészíti a közép- és kelet-európai országokat a csatlakozásra.

A következő, nagyobb jelentőségű technikai jellegű előrelépés 1996. áprilisában volt, amikor átadták a felvételét remélő tíz közép- és kelet-európai országnak az EU Bizottság által összeállított kérdőívet. A politikai, gazdasági és jogi kérdésekre adott válaszok egy 2800 oldalas dokumentumot alkottak, amelyet a kormány képviselői Brüsszelben és Budapesten párhuzamosan adtak át az Európai Bizottság képviselőinek 1996 júliusában. A részben az erre adott válaszok, részben más információk alapján kidolgozott országvéleményben ("avis") 1997 júliusában az Európai Bizottság Magyarországot alkalmasnak ítélte a csatlakozási tárgyalásokra, és azt javasolta, hogy ezeket másik öt országgal együtt kezdjék meg. A Bizottság szerint Magyarország 1997-re stabil politikai intézményrendszerrel rendelkező demokratikus országgá vált, ahol tiszteletben tartják az alapvető emberi és kisebbségi jogokat. Életképes piacgazdasággal rendelkezett, amely középtávon képes az EU egységes piacán létező verseny kihívásával szembenézni. Ugyancsak középtávon képesnek nyilvánították az EU jogrendjének az átvételére, feltéve, hogy tovább folytatja erőfeszítéseit.

A Tanács 1997 őszén hosszas vitát folytatott a Bizottság javaslatairól, majd az Európai Tanács luxemburgi ülése 1997 decemberében a bizottsági ajánlások némileg módosított elfogadása mellett döntött. Ennek értelmében a csatlakozási tárgyalásokat hat országgal: Ciprussal, Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovéniával kellett megkezdeni, de a másik hat tagjelölttel is bevonták a csatlakozási folyamatba, és velük így a "csatlakozási tárgyalásokat előkészítő konzultációkat" kezdtek. A csatlakozási folyamat 1998. március 30-i ünnepélyes megnyitóján tehát még valamennyi tagjelölt részt vett, ám másnap, 31-én már csak hat országgal kezdődtek el a hivatalos csatlakozási tárgyalások. A tárgyalásokat harminc fejezetre osztották, amiből hármat még az első évben ideiglenes lezárt Magyarország Martonyi János külügyminiszter és Juhász Endre főtárgyaló vezetésével.

1999-ben a csatlakozási tárgyalások a tagjelöltek által tervezett ütemnél lassabban folytak, s ezzel párhuzamosan egyre több vita keletkezett a tagországok között a bővítés pénzügyi vonzatairól. Az EU állam- és kormányfői Berlinben - több mint egy éves vita után - elfogadták az EU 2000-2006-os időszakra vonatkozó közösségi pénzügyi tervét, amely első alkalommal különített el majdani pénzügyi forrásokat a várható bővítésre. Ebben a költségvetési előirányzatban a bővítés költségeire még összesen 58 milliárd eurót szántak.

2000 nyaráig valamennyi csatlakozási fejezetet megnyitotta Magyarország, beleértve a legkényesebb pénzügyi kérdéseket is. A közvéleményt a tárgyalások technikai részleteinél ugyanakkor sokkal jobban érdekelte a csatlakozás lehetséges időpontja, amely azonban csak fokozatosan vált világossá. 2001 június 18-án a göteborgi Európai Tanács nyilvánította ki először, hogy a kellőképpen felkészült tagjelöltek 2002 végéig befejezhetik a felvételi tárgyalásokat, és teljes jogú tagként részt vehetnek a 2004-ben esedékes európai parlamenti választásokon.

A 2002-es év a tárgyalások utolsó szakasza volt, és ekkor kerültek megoldásra a legnagyobb pénzügyi vonzattal járó fejezetek. A költségvetési hozzájárulások esetében kimondták: az új tagállamok EU-hoz viszonyított költségvetési egyenlege nem lehet kedvezőtlenebb, mint a csatlakozás előtti (2003-as) év vonatkozó mérlege. A decemberi koppenhágai csúcstalálkozóra hagyták azoknak a költségvetési vonzatú tárgyalási témáknak a véglegesítését, amelyek a legnagyobb vitákat okozták a tagországok és a tagjelöltek között. Ezeket más különösen érzékeny kérdésekkel összevonva, csomagként kezelték. A "Koppenhágától-Koppenhágáig" jelszó végül sikeresnek bizonyult, mivel az Európai Tanács december 12-13-i koppenhágai ülésén, melyen Magyarországot Medgyessy Péter miniszterelenök képviselte, a tagfelvételi tárgyalások sikeresen befejeződtek az első körben csatlakozó tíz új országgal.

2003. április 12-én megtartották a magyarországi népszavazást, amelyen a résztvevők 83,76 százaléka igent mondott az Európai Unióra. Az Országgyűlés ratifikálta a népszavazás eredményét, majd a 2003. április 16-i athéni csúcsértekezleten Medgyessy Péter miniszterelnök aláírta a csatlakozási szerződést, a tizenöt tagállam pedig 2003-2004 folyamán ratifikiálta a bővítést.

2004. május 1-jétől Magyarország az Európai Unió tagja.

Ugrás vissza Ugrás vissza...