Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Népi kultúra Magyarországon

Létrehozva: 2006. április 1.
Módosítás: 2006. április 1.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

PiktogramKapcsolódó anyagok

?

PiktogramCímkék

?

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:


A világhírű magyar népművészet a kemény, paraszti világban született, amelyben az öltözet minden darabjának jelentése volt, ahol kengyele nélkül szégyen volt megházasodni, amelynek keresztény ünnepeiben babonás hitvilág elevenedett meg. A különböző nemzetiségű falvak földművelői, állattenyésztői ritkán pihentek, vagyonuk pedig ma ajándékként szolgáló hímzett ruha vagy miskakancsó volt. Bár a népzenén sokan cigányzenét értenek, a vidék hangszere a duda volt, étele kása és hamuban sült pogácsa.
Viselet
A tarka nemzetiségű Magyarországon - jelenleg 13 nemzeti és etnikai kisebbség él az országban - a népviselet először a reformkor idején, a XIX. század első felében lett népszerű. A nemzeti identitás kifejezésére szolgáló, eredeti, egyszerű, kék és piros színezésű (növényi festékből csak e két színt lehetett kikeverni) hímzéseket a múlt századra már felváltották a változatos mintájú és színes ruhák: a piacra termelés, a húszas évek lakodalmas rendezvényei, az idegenforgalom meghozták a változást. A mintázatokat a bőriparosok csúcsának számító szűcsök mintáinak lemásolásával tették olyan változatossá, mint amilyeneket a mai boltokban láthatunk. Jellegzetes példa a matyó hímzés, híres még a népművészet újra felfedezésének központja, Kalotaszeg és Kalocsa.
A paraszti világban minden darabnak jelentése volt; a ruházatról, kalapról megmondták, hogy ki honnan származik és milyen rangú: e kódokat szigorúan be is tartatták. Jellegzetes viselet volt a kisnemesi paszomány, a cifra szűr, a gazdagok bundája, a férfiak hímezte suba (tizenhárom birka bőre kellett hozzá) és a férjes asszonyok főkötője. A ma ismert népviselet ünnepi alkalmakra szolgált, a munkához egészen egyszerű kendervászon ruhákat, csizma helyett pedig bocskort viseltek.
Munka és otthon
A falvak, a földesúri uradalmak, a mezővárosok és a gazdasági épületekből lett tanyák lakói földművelésből és állattartásból éltek.
Jellemző volt a rideg állattartás, ezt igen jól bírta a tipikus magyar fajta, a szürkemarha és a rackajuh. Az állattartás hierarchiájában első volt a lovakkal foglalkozó csikós (a magyar lovak ma is világhírűek), őt követte a marhákat terelő gulyás, majd a kondás vagy kanász (disznókat nevelt) és a juhpásztor (az Alföldön ez utóbbi kettő fordított rangú volt). Nagy értékű volt az ökör, amelyet a földműveléshez, eke és a hatalmasra pakolható szénásszekér húzásához használtak.
A sík vidékeken búzát, a hegyvidéken főleg sarlóval aratott rozst termeltek. Az erdőben gombatermesztés és méhészet, a folyószabályozás előtt az árterületeken gyümölcstermesztés folyt, de ma is nevezetes a kerti gazdálkodás két nemzeti terméke, a szegedi és a kalocsai paprika, valamint a makói hagyma.
Ma is ősi technikával készítenek agyagedényeket az északkeleti gömöri és őrségi fazekasok (utóbbiak tűzálló agyagból); ezek jellegzetes, magyar népművészeti termékek.
Állatgyógyászi mesterség is volt a patkolókovácsé. A fonás, szövés az asszonyok dolga volt, előbb téli társas eseményként közös éneklésre, mesélésre is szolgált. A ruha, a textilek, vagyis a kelengye a háztartás legfőbb értéke volt, a házasságba ezt vitte a menyasszony. Minden háztartásban volt kézimalom, ennek segítségével készült a kenyér (heti egyszeri sütéssel) valamint a mesék kőkeményre sült, ezért utazásokkor is elálló "hamubasült" pogácsája. A tejtermékekre a jórészt katolikus családok gyakori böjtjei miatt volt nagy szükség.
A szegényebb vidékek, például az Őrség jellegzetes épülete volt a kémény nélküli, füstös ház, durván ácsolt bútorokkal. A tehetős Sárközre jellemző az új ház, és benne a tisztaszoba, melyben a család vagyonát mutogatták, de nem használták. Értéknek számított a kelengye, a hímzés, a fazekas termékek (például a miskakancsó), fabútorok, az ajándékul szolgáló pásztorfaragások, viaszolt borotvatartók.
Ünnepek, társas események
A leggyakoribb társas esemény volt a vásár, amelynek napjai a helységnevekben is tükröződnek (-vásárhely, -szerdahely). Itt mérettek meg a termények, termékek, kékfestők, kalaposok, gyümölcstermesztők, állattartók találkoztak. Az otthonmaradók vásárfiát, mézeskalácsot kaptak.
A paraszti élet nagyszabású ünnepe volt az esküvő, amelynek napján kiállították, és a faluban körbehordozták a menyasszony hozományát. E nélkül szégyen volt házasodni, ezért sokszor szülői beleegyezéssel szöktették meg a lányt. Az esküvő a legdíszesebb ruhában zajlott, a menyasszony pártát viselt (ebből csak egy volt a családban, így a kisebb lányok csak akkor kelhettek el, ha nővérük férjhez ment). Jegyajándékul pénzt, életfát, kalácsot, hímzést adtak gyűrű helyett. Ünnepi zeneszerszámként a citera, az ütőgardon és az "ördögi" duda szolgált (a ma ismét divatos tekerőlant koldushangszer volt). A dudát megszólaltató nádsípot nem lehetett másikkal összehangolni, innen a mondás: "Két dudás egy csárdában nem fér meg ".
Ha halott volt a házban, lefedték a tükröket, mivel azt az eltávozottak birodalmába vezető átjárónak tartották. Hagyományosan fehér volt a gyász színe, később vált feketévé, mint ahogy az öregek viselete is sötétedett az elmúlt évszázadban.
Az év kezdetét az Erdéllyel határos vidéken kecskejárással, maszkos alakoskodással ünnepelték, csakúgy, mint vízkeresztkor a háromkirályok megjelenését. Zajt csaptak a tél elkergetésére farsangkor, ám igazi nagy, ijesztgetős, álarcos felvonulást csak a Mohács környéki délszláv hagyományok tartanak ma is: ez a busójárás.
Karácsonykor a fiatalok betlehemessel járták a házakat, legősibb formája a Tolnába költözött bukovinai székelyeknél látható. A karácsonyi asztalt babonás hiedelmek és keresztény tanítás szerint terítették meg: apró jászol, szalma, ácsszerszámok (istállóra és Jézus földi apjára emlékeztetve), gonoszűző fokhagyma és az egészség almája állt rajta; a gazdagságot szimbolizáló mézes-mákos ételeket ettek.
(Forrás: Néprajzi Múzeum, A magyar nép hagyományos kultúrája állandó kiállítása. www.neprajz.hu)
Ugrás vissza Ugrás vissza...