Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Polgárosodás, reform és forradalom (1790-1849)

Létrehozva: 2006. március 31.
Módosítás: 2006. március 31.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:



Függetlenség és modernizáció - a kor szóhasználatával "haza és haladás" - dilemmáit minden korábbinál égetőbben vetette fel a kelet-közép-európai nemzeti ébredés kora. A 19. század küszöbét a térség más népeihez hasonlóan a magyar is társadalmi-gazdasági reformokra szoruló struktúrával lépte át. Az agrártársadalmon belül megindult fejlődés és a kormányzat konzervativizmusa közti kontraszt drámai módon hívta fel a figyelmet a piacgazdaság és a liberális alkotmányosság elveire.
Miként a felvilágosodás is elsősorban főúri kastélyokban, köznemesi kúriákban lelt otthonra Magyarországon, úgy a liberalizmus fő bázisát is a szokatlanul népes, jövedelmét polgári foglalkozásból kiegészítő, szilárd politikai öntudattal és hagyományokkal rendelkező nemesség képezte. A magyar nemesi liberalizmus legnagyobb reprezentánsa, az angol eszményeket követő gróf Széchenyi István (1791-1860) felismerte, hogy Magyarország elmaradott állapotának elsődleges oka nem a Bécsnek való alávetettség, hanem a feudális rendszer. Nagy hatású elméleti műveivel és gyakorlati modernizációs tevékenységével elévülhetetlen érdemeket szerzett az uralkodó szemléletmód átformálásában. Magánvagyonából is sokat áldozott közcélokra. Nevéhez fűződik a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása (1825), a magyarországi folyamszabályozás, gőzhajózás és vasúti közlekedés feltételeinek megteremtése, a Budát és Pestet összekötő első állandó híd, a Lánchíd megépítésének kezdeményezése stb. Kossuth Lajos méltán nevezte "a legnagyobb magyar"-nak Széchenyit, elsőszámú politikai vitapartnerét.
Kossuth Lajos, a kor másik kiemelkedő magyar politikusa Széchenyinél radikálisabb irányt képviselt, és a széles nyilvánosságra apellált. 1841-től Pesti Hírlap címen a Habsburg Birodalom első modern politikai sajtótermékét szerkesztette. Hangoztatta, hogy a társadalmi robbanás elkerülésének egyetlen lehetséges útja a jobbágyok mielőbbi felszabadítása. 1832 és 1848 között az úgynevezett reformországgyűléseken a Kossuth dominálta ellenzék fontos vívmányokat csikart ki, az 1847-ben formálisan is megalakult Ellenzéki Párt pedig immár nyíltan azt tűzte céljául, hogy a Bécs gyámkodásától és a feudális kötöttségektől megszabadított Magyarországon modern, felelős és képviseleti kormányzat szülessék. Ebben a szellemi pezsgésben és izgatott politikai légkörben találta az 1848-as európai forradalmi hullám Magyarországot.
A palermói, s kivált a párizsi forradalom híreinek hatása nyomán 1848 márciusában a pozsonyi országgyűlésen az ellenzék mind határozottabb nyomást gyakorolt az udvarra reformjavaslatai elfogadtatása érdekében. A bécsi forradalom lelkesítő híre aztán kirobbantotta az 1848. március 15-i pesti forradalmat is. Petőfi Sándor, az egyik legnagyobb magyar költő társaival a lelkes tömeg élén, a cenzúrának fittyet hányva kinyomtatták a liberális reformprogram lényegét tartalmazó 12 pontjukat. Az udvar meghátrált, s tárgyalásokat kezdett az alkotmányozásról a Kossuth vezette országgyűlési küldöttséggel.
A tárgyalások eredményei, az un. "áprilisi törvények" eltörölték a nemesség évszázados adómentességét, kimondták a jobbágyság felszabadítását és a törvény előtti egyenlőséget, életbe léptették a polgári szabadságjogokat. Az addig külön törvényhozási egységként kezelt Magyarországnak és Erdélynek közös, felelős kormányt neveztek ki gróf Batthyány Lajos vezetésével, Pest-Buda székhellyel. Az országot csak az uralkodó személye fűzte a Habsburg Birodalomhoz, melynek keretén belül a lehető legteljesebb önállóságot érte el.
Mihelyt azonban 1848 szeptemberében a bécsi kormányzat az ausztriai forradalom kifulladása nyomán lélegzethez jutott, Jellasics horvát bánt mozgósítva fegyveres támadást intézett Magyarország ellen. A magyarok törvényes keretek között, vértelen forradalommal kivívott alkotmányos jogaikat szabadságharc indításával kényszerültek megvédeni.
A hősies szabadságharc majd egy évig folyt változó hadiszerencsével. Sorsát végül I. Ferenc József császár és az orosz cár szövetsége pecsételte meg, amelynek nyomán, 1849 júniusában kétszázezer főnyi orosz intervenciós sereg kelt át a Kárpátokon a magyarok ellen. Az osztrák és orosz egyesített hadak túlerejének a magyar csapatok nem tudtak ellenállni. 1849. augusztus 13-án az utolsó nagyobb magyar haderő is letette a fegyvert.
Kontler László
Ugrás vissza Ugrás vissza...