Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Három részre szakadt ország (1526-1686)

Létrehozva: 2006. március 31.
Módosítás: 2010. február 23.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

PiktogramCímkék

?

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

 
Az ország a vesztett mohácsi csata után három részre szakadt: középső részét, az ún. hódoltságot, ék alakban a török szállta meg; nyugati és északi megyéit az ún. királyi Magyarországot a magyar trónra került Habsburg Ferdinánd kormányozta; a Tisza folyótól keletre pedig gyakorlatilag egy új állam jött létre, az Erdélyi Fejedelemség.
Mivel a török hódítás az ország közepén állapodott meg, Magyarország gyakorlatilag két kultúra, az európai keresztény és a török muzulmán ütközőzónájává vált. A megszállt középső országrész határai állandóan mozogtak, mert a harcok egy-egy vár meghódításáért vagy visszafoglalásáért kisebb-nagyobb megszakításokkal 150 éven keresztül folytak. A háborúk irtózatos pusztítást végeztek a kulturális örökségben, a gazdaságban, és az emberi életben egyaránt. Nemcsak magyar katonák generációi pusztultak el, hanem a törökök jelentős népességet hajtottak el rabszolgaként is az országból. A korábban leggazdagabb területeken (a mai Vajdaságban és az ország közepén) szinte egyetlen kő- vagy téglaépület sem maradt fenn. A módszeres pusztítás megváltoztatta a középkori településszerkezetet, s átalakította a népesség etnikai összetételét. Mátyás király Magyarországát még 4 millióan lakták - akár a korabeli Angliát. A következő két évszázadban Európa népessége megkétszereződött, ám Magyarországon a XVII. század végén már csak 3 millióan éltek. A legviszontagságosabb sorsú középső területek pusztuló magyar lakosságához ekkor vegyültek nagy számban a török elől menekülő balkáni népcsoportok, majd a török kiűzését követően behúzódó szlovákok, s a későbbi telepítési akciók eredményeként érkező németek, szerbek, románok.
Az ún. királyi Magyarország főurai a tragikus mohácsi csata során megüresedett trónra Habsburg Ferdinándot választották, elismerve annak örökösödési igényeit. Döntésüket jelentős mértékben befolyásolta az a felismerés, hogy a török világbirodalommal szemben támogatásra van szükségük, amit az európai nagyhatalmi politikában egyre jelentősebb szerepet játszó Habsburg-dinasztiától reméltek megszerezni. Számításuk helyes volt, hiszen a szomszédos, a töröktől szintén fenyegetett Habsburg Birodalom érdekelt volt Magyarország felszabadításában, ezért a királyi kincstár - a Habsburg Birodalom más tartományaiból befolyt pénzeiből - folyamatosan óriási összegeket fordított a királyi Magyarország területén elhelyezkedő, mintegy 100 vár karbantartására és védőinek ellátására. Ugyanakkor a magyarok sokszor hiába várták a megígért császári segítséget véres csatáikhoz, hiszen az elsősorban nem a magyar, hanem a Habsburg-dinasztia nagyhatalmi érdekei szerint érkezett a magyar földre.
A király és népe közötti békés viszony kialakulását megkönnyítette az is, hogy a Habsburgok a törökkel szemben maguk is rászorultak a magyarokra, ezért tiszteletben tartották a magyar alkotmányt. A magyar intézményrendszer csaknem teljes egészében érintetlen maradt az országgyűléstől a vármegyékig. Az országos főméltóságokat magyar főurak töltötték be, akik a váraikban gyakran szinte fejedelmi udvartartást vittek. A távoli, Bécsben székelő királyi hivatalok a belügyekbe alig szóltak bele, a magyar urak irányíthatták azt hagyományaiknak megfelelően.
Erdély, a három részre szakadt ország keleti fele, a Bécs irányába nyomuló törökök számára abba a zónába esett, amelyben megelégedtek az adóztatással és a közvetett ellenőrzéssel. Így Magyarország keleti részéből létrejöhetett a külügyeiben ugyan a szultántól függő, de a belügyeit önállóan intéző Erdélyi Fejedelemség, amely lassan annyira megerősödött, hogy néhány kiemelkedő tehetségű fejedelme inkább tűnik szuverén európai uralkodónak, mint a szultán helytartójának.
Az Erdélyi Fejedelemség a két nagyhatalom, a Habsburg és az Oszmán Birodalom közötti egyensúlyozásra kényszerült. A túlélés pillanatnyi parancsának, de időnként bizonyára önös érdekeiknek is engedelmeskedve, Erdély urai gyakran váltogatták szövetségeseiket. Kiemelkedő vezetőinek, Báthori Istvánnak, Bethlen Gábornak és I. Rákóczi Györgynek politikáját azonban mindvégig az a cél vezette, hogy az ország nyugati és keleti részének összefogásával a törököt kiűzzék, és újra egyesítsék az országot - ellenállva később a túlzott Habsburg befolyásnak is.
A részekre szakadás és a török hódítás átalakította az ország gazdasági és társadalmi szerkezetét. Az állandó harcok közepette a rideg állattartás vált szinte az egyetlen nyereséggel folytatható tevékenységgé, mivel a marhákat - szükség esetén - lábon lehetett továbbmenekíteni, és tartásukhoz csupán bőséges legelőterületre, üres pusztaságra volt szükség, amiben, hála az állandó harcoknak, nem volt hiány. Az 1580-as években Magyarország volt a világ legnagyobb húsexportőre. Hosszútávon azonban a sikeres marhaexportnak a gazdaság szerkezetére nézve káros hatásai voltak, mivel konzerválta a magyar gazdasági szerkezetre már korábban is jellemző féloldalas, az ipar elmaradását jelentő fejlődést. A nemesség és a gazdagabb polgárság Erdélybe vagy a királyi Magyarország területére menekült, és a felperzselt területek parasztjai katonának álltak a keresztény kézen maradt várakban. Az egész korra és annak minden rétegére jellemző a harcokhoz, a meneküléshez és a kereskedelemhez kapcsolódó állandó helyváltoztatás, ami az ország lakosságában fenntartotta az országegység tudatát és a törökkel szembeni ellenállás intenzitását.
Feltehetően a mindennél fontosabbnak ítélt törökellenes egység gondolatának köszönhető, hogy a reformáció és ellenreformáció felekezeti harcai, amelyek Nyugat-Európa országaiban annyi áldozatot követeltek, Magyarországon békés eszközökkel zajlottak annak ellenére, hogy az új eszmék a társadalom minden rétegét megmozgatták. A hitviták pusztítás helyett inkább óriási lendületet adtak a magyar kultúra és a magyar nyelvű írásbeliség fejlődésének. 1571-ben, minden európai országot megelőzve, az erdélyi országgyűlés törvényben mondta ki a katolikus, református (kálvinista), evangélikus (lutheránus) és unitárius vallások szabad gyakorlásának jogát.
Már az 1600-as évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy az Oszmán Birodalom nem képes tovább növelni európai területeit, de a század végén még mindig olyan erőt képviselt, hogy kiűzésére Magyarországról csak európai összefogással kerülhetett sor. Az eseményeket a török sikertelen 1683. évi Bécs elleni támadása gyorsította fel. Ezt követően XI. Ince pápa kezdeményezésére a Habsburg Birodalom, Lengyelország és Velence létrehozta a Szent Szövetséget, amely - további tagokkal kiegészülve - 1686-ban felszabadította Budát a 145 éves török uralom alól. A szövetséges hadak ez után már nem álltak meg. A legnagyobb európai hadvezérek: Károly, lotaringiai herceg, Miksa Emánuel, bajor választófejedelem és Savoyai Jenő herceg vezetésével a század végére egész Magyarország területét megtisztították a töröktől.
A tény, hogy a törökök végső kiűzésében a döntő szerepet már a császári seregek játszották, felerősítette a bécsi udvar már hosszabb ideje megmutatkozó abszolutisztikus törekvéseit. A diadalmas császár a felszabadított országrészeket meghódított tartományként kezelte. Az országgyűléstől kicsikarta, hogy a magyarok lemondjanak az Aranybulla óta garantált jogaikról: a szabad királyválasztás és a királlyal szembeni ellenállás jogairól. A visszahódított országrészeket, a régi birtokosok jogait mellőzve saját hívei között osztotta szét, és a pusztasággá vált országgal hadiadók formájában utólag fizettette meg a felszabadítás költségeit.
Kontler László
Ugrás vissza Ugrás vissza...